PM Perpetuum Mobile Kft. – Peugeot PM Vác bemutatása

A céget 1992 decemberében alapították, mely teljes körű javítással és szervízeléssel, valamint új és használt gépjárművek értékesítésével, továbbá alkatrészek forgalmazásával foglalkozik.

A szerviz 1995 szeptemberében – a korábbi eredményekre alapozva – megnyitotta a hivatalos Peugeot gépjármű márkakereskedést.

Ezzel egy időben lehetőséget biztosított a Peugeot márka teljes körű kiszolgálására. A cég szolgáltatásai lefedik a gépjármű szervizelés teljes spektrumát (szervizelési munkákra, mechanikai javításokra, lakatos és fényező javításokra és ezen kívül a márka valamennyi típusának új alkatrész forgalmazására). Mindezek mellett a cég főtevékenységi köre a gépjármű kereskedelem.  

Ezen túlmenően az eredetiség vizsgálat, a műszaki vizsgáztatás és a környezetvédelmi mérések, beállítások is profiljukba tartoznak, személygépjárművek valamit haszon- gépjárművek terén is. Természetesen ügyfeleik rendelkezésére állnak szükség esetén helyszíni hibaelhárítással, valamint autómentéssel is.

Ügyfeleik kiszolgálása érdekében biztosítási ügyintézéssel úgymint gépjármű biztosítások kötése és a kárrendezés ügyintézésével is foglalkoznak. Szerződött partnereik a biztosítási cégeknek.

2005 novemberében átadták új autószalonjukat, amely megfelel a Peugeot márka által előírt szigorú követelményeknek, valamint az ISO MSZ EN ISO 9001:2000 kritérium rendszerének, amivel a cég 2000. évtől rendelkezik.

A telephely Vácon a 2. sz. főközlekedési út 32.1 km szelvényében található. Az összes rendelkezésre álló területük:

- autó szalon; gépjármű átadó; gyors szerviz

- alkatrészraktár

- műhelyek (lakatos-, villanyszerelő-, eredetiség vizsgáló-, futómű állító-, vizsgasor-, szerelő kiszolgáló egységek)

- autómosó és fényezőműhely-előkészítő

a többi a használtautó tároló, újautó tároló, parkoló, valamint szabad terület.

2007. június 1-tól kijelölt helyszíni vizsgálóállomás, saját vizsgabiztossal.